2009. november 28., szombat

Bad luck, good luck

Az otthoni eseményekről most nem írnék túl sokat. Tényleg megállt az idő és tényleg szinte minden ugyanolyan, mint amikor eljöttem, csak az idő borúsabb, hidegebb. Ismét tudatosult bennem, hogy nagyon jó dolgom van Katalóniában és hogy az itt töltött kilenc hónap hatalmas ajándék az élettől. Budapesten furcsa volt, hogy már nincs meg az albérletem, az utcán sétálva inkább voltam turista, mint valaki, aki hat évig dolgozott, tanult, élt ebben a városban. Úgy gondolom, hogy ez nem egy tartós benyomás és ha visszatérek az előző életembe, újra olyan lesz számomra a város, amilyen volt.

A legjobb, gyerekkori barátnőmmel két napja visszatértem Terrassába:) Nem volt egyszerű, de átkínlódtunk magunkat a csomagokkal Barcelonán, még az éjjel kettő órás kelés sem fogott ki rajtunk. Egy hét városnézés, kirándulás, vásárlás... ez volt a terv, de ez már az első napon kudarcot vallott két feltehetően dél-amerikai, rendkívül kedves hölgynek köszönhetően. Nekik köszönhetjük azt is, hogy jókat nevetgéltünk a Güell Parkban, miközben kiraboltak minket és hogy másokat is megnevettetünk a történetünkkel. A "nem tudom hogy sírjak vagy nevessek" tipikusan esete. Na de kezdjük az elején. Viszonylag korán elindultunk Barcelonába, még a vonaton kigondoltunk egy egész napos városnézési tervet kezdve az Antoni Gaudí tervei alapján épült hatalmas Güell Parkkal. Szerencsések voltunk annyiban, hogy november végén már nincsen olyan sok turista itt, és csodálatosan szép idő is volt. Megnéztük, amit meg kell, aztán elkanyarodtunk egy kisebb útra, elhaladtunk egy fa alatt, amikor éreztük, hogy valami ránk hullik. Mögöttünk két kedves hölgy kiabálással hívta fel figyelmünket, hogy ez bizony madár ürülék és tele van az egész hátunk és hajunk vele. Kedvesen félreinvitáltak egy újabb adag madárszartól kevésbé veszélyeztetett padhoz, ahova nyugodtan lerakhattuk a táskánkat, mintegy tálcán kínálva fel nekik Andi összes útra szánt, összespórolt pénzét és az én maradék zsebpénzemet. Elővették tisztító felszerelésüket (víz, zsebkendő) és nagy nevetés közepette tisztítgattuk egymás ruháját és haját. Minden apró részlet meg volt tervezve: az egyik folyamatosan szóval tartott minket, kezembe adta a zsebkendőt, ő öntötte a vizet, és először Andi haját mostuk, közben a másik nő az én ruhámat mosta. Megköszönve segítőkészségüket, folytattuk utunkat és a hegyet elhagyva, végigsétáltunk a Passeig de Grácián, majdnem végig, a Placa Catalunyaig. Betértünk egy könyvesboltba, hogy vegyek egy spanyol kisszótárt és akkor realizálódott bennünk, hogy bizony az összes készpénzünk eltűnt. Először nem is esett le, hogy ez hogy lehetséges, hiszen minden megvolt (kártya, iratok), aztán végigpörgettük magunkban az eseményeket és mindkettőnknek beugrott a két ribanc képe, és lassan minden megvilágosodott. A helyzetet utólag elemezve a történet elemi kikristályozódtak, a helyszín, a rendkívül kreatív, humorral fűszerezett sztori, két turistának öltözött hölgy és persze a jóhiszemű áldozatok.

A tett helyszíne (jobbra a fa)



Aztán egy padon ülve szépen elkezdtük megemészteni a dolgokat és egyet értettünk abban, hogy vissza kell mennünk a parkba, hogy elmeséljük történetünket az ott dolgozó rendőröknek... biztosak voltunk abban, hogy nem mi voltunk az elsők és az utolsók, akikkel ez megtörténik. Szétjártuk a lábunkat, megmásztuk a hegyet, mire nagy nehezen elkeveredtünk egy rendőrállomásra, ahol összeszedve spanyol tudásomat röviden előadtam a helyzetet. Miután kitöltöttünk egy formanyomtatványt, a váróteremben szóba elegyedtünk egy szintén várakozó spanyol pasival, akit láthatóan gyötört a kíváncsiság, hogy mi a fenét keres két szőke, furcsa nyelven beszélő lány egy katalán rendőrállomáson... megkérdezte honnan jöttünk és mivel fogalma sem volt, hogy hol van Magyarország és még a környező országokat felsorolva sem derengett neki, hogy Európáról, a ő kontinenséről beszélünk, én legszívesebben ott rögtön lezártam volna a beszélgetést, de csak-csak kérdezett, végül előadtuk neki is a történetet és ettől olyan harsány nevetésbe tört ki, amitől az egész terem visszhangzott. Tanulság: a katalán nemzet rendkívül együtt érző... na de ne általánosítsunk! A rendőr, aki kihallgatott minket, sokkal kedvesebb volt. Spanyolul és angolul elmagyaráztuk neki a dolgokat, ő szépen mindent jegyzetelt, sokat kérdezett és megnyugtatott minket, hogy el sem tudjuk képzelni, hány szem lesett ránk például a Passeig de Grácián is, miközben ott sétáltunk... ezeknek a csalóknak, rablóknak ez a hivatásuk, profik, ebből élnek; párban (legtöbbször négyen) dolgoznak és nyilván, legfőbb célpontjuk a hozzánk hasonló turisták. Ő tudta, hol van Magyarország, sőt egy Budapest nevű zenekart is ismert (tényleg létezik ilyen?). Vele is elnevetgéltünk, még olcsó, helyi éttermeket is ajánlott, aztán a végén azért helyesnek láttuk közölni vele, hogy számunkra ez tényleg rengeteg pénz, bár ők nem érezték át ennek súlyát.

Visszatértem ... a szerencsétlenkedéseimmel együtt :)))

2009. november 21., szombat

Madrid

Tegnap vettem egy repülőjegyet Madridba 2 euróért :)

2009. november 20., péntek

Leaving

Itthon vagyok Magyarországon egy hétig, itthonról írok a szobámból és ez fura; de révén, hogy úti beszámolómmal súlyos lemaradásaim vannak az elmúlt napok elfoglaltságai miatt, ezt most innen teszem meg.

Elhatároztam, hogy belevágok és felkészülök életem első -és remélhetőleg nem utolsó- félmaratonjába. Futni eddig is imádtam, itt adottak a lehetőségek és sok érv szól mellette: egy hatalmas park és egyéb futásra alkalmas helyszínek; ha este már nincs erőm, ott vannak a reggelek; az edzőtermet most úgysem tudnám megfizetni; végül a futás csodás, mert teljesen kikapcsol és sok energiát ad a mindennapokhoz. Elkezdtem hát a felkészülést, egyelőre egyedül, de remélem, hogy januárig találok edzőtársat, úgy sokkal könnyebb lenne.

A múlt hétvége egy fantasztikus péntek esti vacsorával indult, melyre nem is számítottam, de hiszen itt egy jó napnak elengedhetetlen része a gasztronómia. Nem tudtam ellenállni lakótársam meghívásának és életemben először kipróbáltam a "katalán póréhagymát", a calçot-ot, mely körülbelül mostantól márciusig fogyasztható. Eredetileg nyílt tűzön kell elkészíteni, de otthon a sütőben is megteszi. Miután szépen lehámoztuk a megégett héjakat, a burok különleges, puha finomságot rejtett, ami a friss spárgára emlékeztetett. A hagymát egy enyhén csípős, majonézes szószba mártogattuk és hozzá hatalmas sült rákokat ettünk :) nyammi! Még mindig nagyon jó szakács! :)



Este futás, vacsi és Minyons tréning, majd szombat kora reggel újra irány a park és tíz órakor már indultunk is hegyet mászni a két katalán-izlandi fiúval, Arival és Joseppel és egy hihetetlen aranyos kutyussal :))) 5 órán keresztül séta, mászás, ugrás kövekről fel-le a Terrassa melletti Sant Llorenç del Munt hegyen. Új, sokkal izgalmasabb utakat ismertem meg általuk. Mindketten nagyon jól ismerik a hegyet, főleg Josep, aki egyébként gyógyszerész, de szenvedélye ez a hely és minden hétvégéjét ott tölti. Ha esetleg valami baleset történne (merthogy elég sok a turista, hegymászó és futó itt), 20 perc alatt ott terem, ha kell, hívja a mentőket és helikopterrel segíti elszállítani a sérültet. A kirándulás után meghívtak egy késői ebédre, kandallóban sült a kolbász-hurka, nagyon jó társaság :)



Sajnos nem tudtam sokáig maradni, mert este Barcelonaba mentünk Carlessel és Bernattal kocsival, hogy megünnepeljük a grúz önkéntes, Xatuna születésnapját együtt, a többi önkéntessel, akiket Coma Rugan ismertünk meg. Ők Badalonaban laknak, ami nagyon közel van Barcelonahoz és gyakorlatilag összenőtt a várossal, ráadásul az egyik metróvonal is áthalad rajta. Egy hatalmas lakásban laknak, aminek tiszta hostel hangulata van, emeletes ágyak, sok szoba, fiú-női fürdő :) Teljesen más lehet ez az élet, együtt csinálnak programokat, együtt főznek. Ott egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ez ember egyedül érezze magát, mégsem egy kupleráj, a lakók mind-mind szimpatikus fiatalok Albániából, Török- és Németországból. Sok-sok szempontból előnyösebb lehet így lakni, de nem panaszkodom, biztosan meg van ennek is az oka és a 8nmes (max!) szobámon legalább nem osztoznom senkivel :) nehéz is lenne :))) Az este első fele nagyon jó volt, sokan összegyűltünk, aztán éjfél körül bementünk a városba egy bárba, ahol a fokozódó fáradtsággal a hangulatom egyre kevésbé volt jó, főleg a másnap reggel korán kelés tudatában, hiszen ha vasárnap, akkor utazás a Minyonsokkal egy újabb katalán kisvárosba fellépni. A többiek még bírták és mentek tovább bulizni, de én hajnalban buszra szálltam a Placa Catalunyan és reggel 6-kor sikerült is ágyba kerülni pár óra erejéig. Folyt köv...

2009. november 11., szerda

Living

Itt tartózkodásom óta nem olvasok híreket, nem nézek tévét és nincs túl sok információm arról, mik történnek otthon és a nagyvilágban. Bár nem hiányzik, tudom, hogy lépést kellene tartanom, nem pedig elszigetelnem magam ebbe a mesterséges világba, ahol sokáig alhatok, van mit ennem, van szállásom, mindennap sportolhatok és a legnagyobb kihívás ami előttem áll egy (vagy két) idegen nyelv elsajátítása valamint a mindennapi munka, ami nem megy mindig könnyen, de szeretem! Nagyon jól tudom, hogy a való világ nem ilyen, hogy egyszer majd ki kell szakadnom ebből és az fájni fog, de ha már megadatott ez a lehetőség, akkor hadd élvezzem, hadd úszkáljak benne egy kicsit, amíg tehetem.

Erre a hétre jutott bőven a médiából ígyis, hétfőn szerepeltünk a tévében, kedden pedig a kezembe nyomtak egy helyi kiadványt, amelyben egy fél oldalas cikk jelent meg az új "Európai Önkéntesről", rólam.

A televíziós szereplés egy meghívásnak köszönhető, mely által az egyesület tagjai ellátogathattak Barcelonába a katalán TV-hez (www.tv3.cat) és mint közösség részt vehettek egy élő adásban. A műsor színvonala szerintem kritikán aluli, egyfajta délutáni talkshow, amiben kibeszélik a helyi híreket, meghívnak helyi "hírességeket" és próbálnak irtó viccesek lenni. Ott ültünk hát a stúdióban két órán keresztül, amikor tapsolni kellett tapsoltunk és amikor minket mutattak mosolyogtunk... a felvétel megtekinthető az interneten (a dátum november 9), de később kapok egy DVD-t is róla, emlékbe :) Ha másra nem is, arra jó volt ez a kirándulás, hogy kicsit kimozdultak a betegetek és történt valami, amit jól ki lehet beszélni :) A magam részéről érdekes volt azért, mert új betegeket ismertem meg, hasznosnak éreztem magam, mert segítettem nekik a buszba történő ki-beszállásnál. Rám volt bízva továbbá pár néni, akik nagyon aranyosak voltak. A visszafele úton kifogtam egy útitársat, aki végig beszélt hozzám, én meg csak bólogattam és próbáltam kitalálni, miről is beszélhet, de szinte semmit sem értettem, ő meg azt nem értette, hogy én mit nem értek, de sajnos nem adta fel :) Hosszú, furcsa út volt, de túléltem :)

A keddi nap volt az a nap, aminek előbb utóbb be kellett következnie, csak a helyszín és az időpont volt kérdéses :))) Már hiányoltam saját magam szerencsétlenkedéseit, fura is volt nélkülük. Az egész őrület már kora reggel kezdődött, amikor is késésben voltam az állomásról, ahol előre megbeszéltem munkatársammal, Xavival, hogy felvesz kocsival és együtt megyünk Sabadellbe. Kár volt sietni, mert ő késett, nem is keveset, de persze ez itt normális, no pasa nada. Sabadellben először jártam, ide sokkal komolyabb betegségben szenvedő emberek járnak terápiára. Reggel 9-kor részt vettem egy dolgozói megbeszélésen, ami egy órás volt és katalánul zajlott (mint minden), rendesen szenvedtem, hogy nyitva tartsam a szemem! Szerintem látták is rajtam, hogy nem dob fel a téma és a kezembe nyomták a szervezet havi kiadványát, amiben szerepelek :) Pár hete kértek fel, hogy írjak magamról, miért vagyok itt, mivel foglalkoztam korábban stb és ez az, ami most megjelent. Örülök neki, mert ez által többet megtudtak rólam, olyan dolgokat, amiket nem tudtam vagy nem akartam mindenkinek elmagyarázni. A megbeszélés után a szokásos három órás foglalkozás következett a betegekkel, amikor is újra végig kellett nézni a hétfői még mindig idióta TV show-t velük, de nagyon örültek, ha csupán pár másodpercre is, feltűntek a képernyőn. Munka után ment a diskurzus, hogyan juttassanak haza Terrassaba, de nem értettem meg pontosan, hogy miről is beszéltek. Aztán az egyik lány elvitt a helyi buszállomásra autóval, hogy akkor itt tessék felülni egy buszra és már kedvesen integetett a kocsiból miközben én a pénztárcám felé kutattam és szép lassan leesett, hogy az bizony otthon maradt. Természetesen egy euro sem volt nálam és a spanyol telefonomon sem volt semmi pénz, ott álltam hát az ismeretlen város buszállomásán, pénz, iratok, telefon nélkül. Megálltam egy pillanatra és végig gondoltam, hogy igen, ez az az érzés, ami eddig hiányzott, a kétségbeesés, a jajmostmilesz :) aztán persze mindig lesz valahogy. Megtalálom a táskám mélyén a magyar mobilomat, amiről hívogatom Xavit, aki nem veszi fel és már azon gondolkodtam, mit adjak el a táskámból (kinek kellene ez a sok spanyol könyv!) vagy hogyan kitől kérjek 1 euro 60 centet az útra. Aztán nagy nehezen felveszi, és összeszedem minden spanyol tudásom, no tengo dinero, lo siento és egyebek, majdnem a földbe süllyedek. Aztán érkezik is egy óra múlva, addigra én már jól szétidegeskedtem magam, a visszaúton nem is szóltunk egymáshoz. Délután a kórházban egész jó volt, és este is a Minyons tréningen, de nehogy már minden jóra forduljon! Hazafelé jövet kiesett az egyik havi kontaktlencsém, amit két napja használtam először :I no pasa nada!

Közhely, de tényleg kellenek az ilyen napok, hogy értékelni tudjuk azokat, amikor minden összejön vagy azokat, amikor nem történik semmi különös, csak élünk...burokban vagy anélkül.

2009. november 6., péntek

Workshop II.

Szerdán és csütörtökön újabb izgalmak vártak ránk két helyi általános iskolában. Egyre népszerűbb az Európáról szóló workshop és már-már alig tudunk eleget tenni a felkéréseknek. Népszerű, hiszen ingyen van, a tanároknak nagyon tetszik, a gyerekek boldogok. Mi meg önkéntesek vagyunk! :)

Kedd este a kórházból hazatérve nyitottam meg Carles e-mailjét, melyben az állt, hogy ezúttal Észak-Európa országait képviselem, egyedül... rájöttem, hogy egyre jobban viselem a váratlan helyzeteket. Lett volna okom a pánikra, hiszen 40 kilenc-tízéves gyerekkel foglalkozni, lekötni a figyelmüket, az ő nyelvükön elmagyarázni a dolgokat nem éppen egyszerű.

A kétségbeesés helyett elkezdtem inkább gyorsan törni a fejem, mit is mondjak nekik, milyen játékokba vonjam be őket. Heidi voltam Izlandról, abból az országból, ahol télen szinte csak néhány órára jön fel a nap, viszont nyár közepén alig sötétedik be; sosincs túl meleg és ahol rengeteg vulkán, gejzír van. Kihasználtam, hogy lakótáraim itthon voltak, összeírtam néhány infót az összes északi országról, ők pedig segítettelek lefordítani. Nagy szerencsém volt, mert az első napra rá tudtam beszélni litván barátnőmet, Mingust és ketten nagyszerű párost alkottunk :) Második nap egyedül voltam, de az is nagyon jól sikerült. A suliban a csoportokkal megkerestük az északi államokat a térképen, kicsit beszélgettünk róluk, majd jöhetett a hógolyózás és célba találás az előre elkészített papírgombócokkal. A végén, mikor visszakérdeztünk, hogy mire emlékeznek, szerencsére nem csak az őrült dobálás maradt meg bennük, bár az elején még azt sem tudták sokan, hogy Európa egy kontinens. Ezekbe az iskolákba szinte kizárólag bevándorlók gyerekei járnak. Ez már megérkezésünkkor egyértelmű volt a suli előtt várakozó fejkendős anyákat látva, de mikor megkérdeztem a nevüket és a sok kis Ahmed és Mohamed mutatkozott be, nem volt kérdés :) Nem mondom, hogy könnyű volt velük, a második napon egy verekedős fiúbanda eléggé megnehezítette a dolgomat :) És akkor most képekben...


2009. november 4., szerda

Lets complain a bit!

Na szóval az van, hogy nincs :) Még mindig nem kezdődött el a spanyol nyelvtanfolyamom, a katalán pedig pláne nem és ez a mentoromon kívül csak engem aggaszt... két hete írtam egy tesztet a helyi nyelviskolában, és kiderült, hogy teljesen kezdő már nem vagyok, viszont az én csoportom sajnos megtelt és csak januárban kezdhetek... na erre eléggé begőzöltem, de révén, hogy mindenki győzködött, hogy találunk majd valami alternatívát, megnyugodtam... csakhogy rajtam kívül azóta is mindenki nyugodt... jó lesz az majd januárban is! Ugyanezek az emberek viszont már nagyon várják, hogy átváltsunk angolról spanyolra, hiszen itt vagyok már egy hónapja, csak ragadt rám valami! Ez azért nem így működik... minden nap beülök a könyvtárba tanulni, rengeteg nyelvkönyvvel vettem magam körül, de tanár nélkül, egyedül elkezdeni egy idegen nyelvet semmiképp sem lehet olyan hatékony, mint profi segítséggel, hiába az önszorgalom. Ugyanakkor a munkahelyemen, az utcán és itthon is a katalán nyelvet hallom kizárólag és ha ez így megy tovább katalánul jobban fogok beszélni, mint spanyolul...

Hogy a problémát a magam módján orvosoljam, hétfőn fogtam magam és megnéztem egy nyelviskolát Barcelonában. November 30-n indul a következő tanfolyam, amire be is iratkoztam, de az ünnepek miatt csak két hét intenzív kurzus fér bele (minden nap bevonatozok majd, az órák kilenctől egyig lesznek, 20 óra/hét). A kurzust szeretném folytatni januárban addig, amíg a pénzem futja; ezt sajnos nekem kell finanszírozni.

2009. november 1., vasárnap

Domingo :) Qué bueno!!!

November 1... ma este gyertyát gyújtottam én is és nem feledkeztem meg rólatok nagyszülők, rokonok... de ezúttal kicsit másképp tettem.

Ma részt vettem életem első gyeplabda meccsén. Annabellenek szurkoltunk (Sasha, Robo, Mai, Juanan, Xavi), a francia lánynak, aki Terrassaban él és profi játékos. Nyertünk!!! :))) Aztán együtt megmásztuk a La Mola-t, mely hegység közvetlenül Terrassa mellett fekszik és gyönyörű. Ködben haladtunk felfelé szinte végig és a tetején nem sokat láttunk, de a közös kirándulás élményéért megérte! A hegy tetején egy vár áll, ahonnan jó időben állítólag még Mallorcat is látni :) Aztán este vacsora, kacsa Franciaországból, erdőben szedett gomba és krumli a köret :) Nyammmi!

Most itt ülök a gyertyákkal és nagyon szerencsésnek érzem magam. Nem szabad, hogy negatív gondolatok akár csak pár percre is elnyomják ezt az érzést. Nem vagyok egyedül, mert itt van a családom, itt vannak a barátaim, a legjobbak velem, még ha fizikailag nem is, de itt vannak, tudom! :)

Végül egy zene, amit mindenkinek nagy szeretettel ajánlok!


Formación a la Llegada, Coma Ruga

Akkor elkezdem, mert valahol el kell kezdeni. Nem könnyű, mert egy hét alatt annyi minden történt velem, mint ami otthon hónapok alatt sem biztos. Értem ezt egyrészt a sok új külföldi ismerős megismerése alatt és persze az eseményeknek is köszönhető, melyeket képtelenség mind-mind felidézni... öt nap érkezési tréning, a tengertől 200 méterre egy hostelben, Coma Ruga-n, 28 fiatal, 4 tréner, teljes ellátás, sok-sok napsütés és legalább 25 fok! Nem áll jogomban panaszkodni itteni életemre :)

Hétfőn korán reggel indultunk és Terrassából közvetlenül jutottunk el a célállomásra, 2 órás vonatozás után. A tréninget koordináló szervezetem, La Vibria szervezte, ezért Robonak és nekem picit más volt ez az első pillanattól kezdve, hiszen ismertünk a trénereket és a nagyjából a programot is. Elsőként kellett a helyszínre éreznünk, elkészíteni a szobabeosztást, átrendezni a termet, és fogadni az önkénteseket a vonatállomáson (ez utóbbi nem igazán sikerült nekünk, mert mindenki különböző időpontokban érkezett, mint azt előzőleg számítani lehetett és káosz volt az egész...) Este egy közös vacsit követően elkezdtük ismerkedni, mindenki bemutatkozott, ki-honnan jött, miért, hol lakik, mit csinál stb. Ezt párokban játszottuk és egymást kellett bemutatni a többieknek nagy vonalakban. A legtöbben Németországból és Franciaországból érkeztek, de voltak olaszok, törökök, egy albán, egy grúz és egy cseh lány, illetve egy brit fiú. És ott voltunk mi magyarok :) Rebeka, András és én :))) Már ismertük egymást az indulás előtti tréningről és nagyszerű volt újra találkozni! Jó volt együtt lenni nagyon! Ha ők nem lettek volna, sosem énekeltük volna közösen a franciáknak a La Marseillais-t magyarul a nemzetközi esten, akiket sikerült ezzel teljesen lenyűgözni!

"Előre ország népe, harcra
Ma győzelem vár, hív hazánk!
Ellenünk tört a kény uralma,
Vérben áztatja zászlaját,
Vérben áztatja rút zászlaját.
Halljátok! Már küldi a zsarnok
Vad, bősz ölni kész rab hadát,
Letörnek népet és hazát,
Bosszút állnak ifjon gyönge lányon,

Hajrá, fegyverbe hát!
Ma harcra hív hazád!
Csak jöjj, csak jöjj, öntözze hát
rút vérük a határt!
Fegyverbe hát! (...)" -- még mindig ezt éneklem :)))

A hét során rengeteget tanultunk egymástól, nekem személy szerint sokat fejlődött a spanyolom is (mármint egyre többet megértek, de még nem beszélek, mivel nincs még spanyol órám sajnos). Beszéltünk a saját projektünkről, elvárásokról, motivációkról, félelmekről, a többi "Fiatalok Lendületben" programról és lehetőségekről, valamint volt sok-sok csapatépítő játék. Szabadidőnkben kedvenc időtöltésünk a tengerparton való zenélés, ének, olvasás, kártyázás volt és a bátrabbak a vízbe is bemerészkedtek. Egyik reggel futni is voltam, fantasztikus volt! Ez a partszakasz teljesen kihalt az év ezen szakaszán, nyáron állítólag mozdulni sem lehet. Reggel úgy éreztem, hogy teljesen egyedül vagyok, a sétány üres volt és semmi más nem hallatszott, csak a tenger zaja, jött fel a nap és én csak néztem magam elé a parton...gyönyörű volt.

A feladatok nagyon kreatívak voltak, pár fős csapatokban dolgoztunk és ránk volt bízva, hogyan dolgozzuk fel és adjuk át a többieknek a ránk bízott témát. Rendelkezésünkre állt számos eszköz, sokszor nyúltunk a zenéhez, rövid színdarabot adtunk elő, vagy egyszerűen egy állókép segített. Fantasztikus átélni, hogyan tud sok-sok különböző nemzet fiatalja együtt dolgozni, pár órás, napos ismertség után, rövid idő alatt valami értékeset és kreatívat alkotni, hiszen mind-mind különböző ismeretekkel, tudással, más társadalmi (kulturális és családi) háttérrel rendelkezünk és sorolhatnám még a különbségeket. És amikor látjuk a közös munka eredményét és elégedettem nézünk egymásra, akkor az egész más színt vesz fel és megértjük, hogy bár mások vagyunk, közös az értékrendszerünk: mind azért jöttünk, hogy valami jót tegyünk, fiatalok vagyunk és aktívak, nyitottak és toleránsak, és ezek nem csak szavak, ezek tettek, ennek eredménye van, kívül-belül...

Sokat tanultam... ahogy azt emlegetni szokták "informális" úton. Ismereteket szereztem más kultúrákról, Európáról, az Unióról, az előttünk álló lehetőségekről és az esetleges nehézségekről. És nem utolsó sorban ismerem egy nagyon finom sangria receptjét (kb 28 liter készült belőle), ami mellé mindenképp dukál a következő spanyol dal, melyet több tucatszor énekeltünk együtt! Készüljetek, mert otthon is durrogtatni fogom!

"Ildi ya está aquí... con la copa la copa en la mano... diciendo vas a morir CABRON!! Gracias por haber venido! Bebe un poquitooooo... otra más largooooo... después haber bebidooooo!!! Pasa la copa a un amigooooooooo...." SALUUUUT!!!